A Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia igyekszik folyamatosan javítani infrastruktúráját, eszközparkját, így biztosítva a minőségi szakmai munka hátterét. Ezúttal egy új, 18 személyes buszt vásárolt az egyesület, amely tovább bővíti az eddigi járműparkot.
Mint Gémesi Csaba operatív igazgató tájékoztatott: az Akadémia 19 csapatot versenyeztet, az elmúlt hétvégén 9 idegenbeli mérkőzés utazási hátterét kellett megszervezni, ami összesen 2200 kilométer megtett utat jelentett. Ez több, mint félmillió forint költség, melyet többek közt a szülők által befizetett tagdíjakból fedezünk.
A géppark összességében megfelelő a Bene Akadémián, ahogy a klub szállítási vezetője fogalmazott: viszonylag fiatal az állomány.
-Két nagy busszal dolgozunk, ezekből az egyik idősebb, 19 éves, a másik 2011-es, és abban nincs is sok kilométer. Ezek két korosztályt fuvaroztak régebben, mivel a 47, illetve 53 fős kapacitásuk alkalmas erre. Ma már máshogy szerveződik a bajnoki rendszer, így a nagyobb buszok mellett több létjogosultsága lett a kisebb buszoknak, ezért is nagy segítség az új 18 személyes gépjármű. Van már egy ilyen buszunk, valamint két 9 személyes kisbuszunk, ehhez jött most a bővítés. Ezt szinte minden korosztályban tudjuk használni, jelentős fejlesztés, hiszen a már meglévő, nagy buszok mellett hiánypótló eszközről van szó, amelynek az üzemeltetése is kedvezőbb, mint egy 50 fős autóbusznak. Korszerű, igényes jármű került hozzánk, egy Ford típusú kisbusz. – mondta el Geibl Gábor.
A Bene Akadémia ezzel ismét lépett egyet előre.