Szentgyörgyváron a Durdevac Cup-on vettek részt az U9-es és az U11-es korosztályaink, ahol a kisebbek első 6+1-es, míg a nagyobbak szintén első 8+1-es tornájukon vettek részt.
U9-eseink a csoportból magabiztosan jutottak tovább, ezután pedig a Slaven Belupo 4-1-es legyőzésével biztosították helyüket a négy között, ahol kétszer is előnyhöz jutottak, és egy kis szerencse hiányzott csak a fináléhoz.
A bronzmeccsen aztán ismét magabiztos játékkal szerezték meg a harmadik helyet. Ebben a korosztályban sem maradt kaposvári játékos nélkül a torna álomcsapata, ahova Nagy Soma került be.
U9 keret: Császár Máté, Csonka Zénó, Dékány Zalán, Herczeg Dávid, Kakas Máté, Kálóczi Noel, Kurucz Zétény, Nagy Soma, Nemes Dominik, Nemes Milán, Nemes Olivér, Nikolic Lazar, Talósi Benjámin, Sabján Noel
U9 edzői értékelés: Az első 6+1-es tornánk volt, a gyerekek meglepően jól alkalmazkodtak ehhez, jól működött az összjáték, és a helyezkedések is rendben voltak mind támadásban mind védekezésben. Annak ellenére hogy az eddig megszokottakhoz képest más stílusú ellenfelekkel találkoztunk, bátran mondhatom hogy minden mérkőzésen dominálni tudott a csapat, és a gyerekek megmutatták, hogy mennyit fejlődtek az év során. Büszke vagyok a mutatott játékra. Ezúton szeretnénk megköszönni a házigazda NK Granicar Durdevac csapatának a meghívást, nagyon jól szolgálta a csapat fejlődését a torna.
U11-es korosztályunk a csoportból való továbbjutást követően az egyenes kieséses szakaszban ellentmondást nem tűrő játékkal menetelt a döntőig, ahol a Slaven Belupoval szemben rendkívül színvonalas meccsen 1-0-ás vezetés után maradt alul, így a 14 csapatos tornán egyedüli magyar csapatként a 2. helyen zárt.
A torna gólkirálya Nagy Bálint lett.
A torna álomcsapatába pedig két játékosunk is bekerült, Jusits Botond és a Fodor Borisz személyében.
U11 keret: Bödő Barnabás, Bődör Kornél, Farkas Dominik, Fodor Borisz, Gömöri Róbert, Jónás Marcell Péter, Jőrös Áron, Jusits Botond, Nagy Bálint, Pandurics Péter, Pete Ármin, Pető Máté, Pénzes Andor, Somogyi Donát, Szaka Előd, Szita Soma
U11 edzői értékelés: Az első 8+1-es megmérettetése volt a csapatnak. Más szabályokkal és más stílussal találkoztak a gyerekek a torna alatt, mint amihez hozzá vannak szokva. Ez látszott is rajtuk, hiszen voltak mérkőzések, amikor nehezen tudtak alkalmazkodni a körülményekhez. Mutatja viszont a csapat erejét, hogy akkor játszottak a legjobban, amikor a leginkább szükség volt rá. A fejlődésük szempontjából úgy gondolom, hogy nagyon sok ilyen nemzetközi tornára vagy mérkőzésre van szükségük! Köszönjük szépen ezúton is, hogy meghívtak bennünket, és hogy ilyen remek szervezésű tornán vehettünk részt, nagy élmény volt a gyerekeknek.
2024.06.05.